A NO DIG technológia hazai szakértői

Ahol a No-Dig gyerekjáték

Egy lelkes csapat a ’90-es évek végén elhatározta, hogy az úgynevezett „NO DIG” technológiával, azaz a kitakarás nélküli közműfelújítással szeretne foglalkozni. Maga a technológia akkoriban nagy újdonságnak számított nem csak Magyarországon, hanem a környező országokban is. Ezért jött létre a jelenlegi vállalkozás elődje, egy külföldi befektető közreműködésével, amely cég gyakorlatilag piacvezetővé vált hazánkban. Ez a cég körülbelül 2006-ra csúcsra ért, amelyből a külföldi tulajdonos tovább lépett és a vállalkozás éléről a menedzsment távozni kényszerült.  Ezután alakult meg az Agriapipe Kft. a régi szakemberek közreműködésével, amelynek tevékenységéről, szakmaszeretetéről, hozzáértéséről Varga Zoltán jelenlegi ügyvezető beszélt.

AZ ÚJ TECHNOLÓGIA PIACI BEVEZETÉSE

Miért éppen a kitakarás nélküli közmű felújítás technológiájával kezdtek foglalkozni, milyen lehetőséget láttak ebben? Mekkora feladatot jelentett az alkalmazott technológiákat megismertetni a közmű szolgáltatókkal?

Ahol a No-Dig gyerekjáték* Varga Zoltán ügyvezető

A 90-es évek elején létrejött egy - hazai viszonylatban is – úttörőnek számító vállalkozás, amely az úgynevezett NO-DIG – kitakarás nélküli – technológiákkal kezdett foglalkozni. Ez a vállalkozás tekinthető az Agriapipe Kft. elődjének., amely a feltárás nélküli csővezetéki vizsgálatokat, tisztításokat és felújításokat alkalmazza a hazai és külföldi piacon.

Ebben az időszakban a korszerű csőfelújítási technológiák gyerekcipőben jártak még Európában is. Így a hazai piacra való bevezetésnél számos nehézséggel kellett megküzdeni. Többek között az új technológiákat meg kellett ismerni, tapasztalatokat kellett szerezni. Az alkalmazott anyagok általában eltértek a korábban - a csőhálózat építés és felújítás területén - alkalmazott anyagoktól. A kivitelezésben használatos gépek egy része még egyedi fejlesztésű és gyártású volt, számos esetben kiforratlan eszközöknek számítottak.

A kellő tapasztalatokat meg kellett szerezni, a technológiai fogásokat el kellett sajátítani és ezt csak a kivitelezés során lehetett kialakítani. Ez nagyon kockázatos dolog volt, egy-egy hiba jelentős mértékű károkat okozhatott volna. A számos nehézség mellett meg kellett győzni a felhasználókat az új technológiai megoldások alkalmazhatóságáról, megbízhatóságáról. A csővezeték üzemeltetők részéről nagy volt az érdeklődés és az elvárás az új műszaki megoldásokkal szemben. Ebből a korai időszakból példaként említem, hogy 1991-ben az U-LINERS és Process Phoenix csőfelújítások bemutatóján több mint 400 szakember jelent meg, hogy megismerkedjen az eljárásokkal, annak ellenére, hogy az időjárás nagyon zord volt. A nagyfokú érdeklődés ellenére azonban még hosszú út állt az eljárások általános elterjedéséig. Hogy mennyire fogékony volt az újdonságokra a cég szakmai vezetése, erre csak egy példát említek: az U-Liners eljárást 1989-ben szabadalmaztatták az USA-ban és 1991-ben már bemutatásra is került Egerben.

Számos kiállításon való szereplés, nagyon sok konferencián megtartott előadás mellett nagy figyelmet szenteltek az egyetemeken, főiskolákon való bemutatkozásnak is. Az oktatók szívesen hívták a céget egy-egy előadás megtartására, így a fiatal mérnök hallgatók már információikat kaptak ezekről az eljárásokról. Ezekre az előadásokra ma is szívesen megyünk, és adjuk át tapasztalatainkat a hallgatóknak. Az előd cégünk jó munkát végzett, az ezredfordulóra a közmű szektor mellett már az iparban is számos felújítást a NO-DIG eljárásokkal végeztek el.

Ahol a No-Dig gyerekjáték* A NO-DIG technológia rendkívül versenyképes eljárás a nagyvárosokban

A rendszerváltás egyik fő jellemzője azonban ezt a céget sem kerülte el. A sikeresen működő vegyes vállalatoknál (külföldi-hazai tulajdonú) a külföldi tulajdonos - a szakma és az alkalmazottak megrökönyödésére -  megvált a cég vezetőjétől. Az eltávolított vezető létrehozta az Agriapipe Kft.-t, amely kezdetben családi vállalkozásként indult. A cég a sok nehézséget leküzdve, ott folytatta a munkát, ahol a korábbi cégnél abbahagyta. A NO-DIG eljárások hazai hasznosításával, már az osztrák tulajdonostól „megszabadulva”, a fejlesztések és az innovációk irányába is nyitott lett a cég.  A külföldi beszállítók a cégünk mellett döntöttek és maradtak támogatói partnereink is. Az alkalmazottak lassan átkerültek a céghez, a megbízóink is megszokták az Agriapipe nevet. Így ténylegesen lehetett folytatni a megkezdett jó színvonalú munkát.

 

A feltárás nélküli technológiának van esetleg hátránya is a nyílt árkoshoz képest?

Természetesen a feltárás nélküli technológiákat is a helyükön kell kezelni.  Olyan körülmények között, ahol a feltárásos technológia olcsóbb - például zöld területen, kis mélységben elhelyezett vezetékek esetén - természetesen nem célszerű alkalmazni.

De erre is van ellenkező példa. A céghez kerülésem előtt gázhálózat fejlesztéssel, üzemeltetéssel foglalkoztam, feladatunk egy 400mm-es átmérőjű, kb. 3 km hosszú gázelosztó vezeték felújítására volt, mely szántóföldön haladt. E területen a munkagödör készítésével történő új építés lényegesen olcsóbb lett volna, mi mégis a meglévő vezeték Process Phoenix technológiával történő felújítása mellett döntöttünk. Ennek az volt az oka, hogy az új vezeték építése esetén több, mint  100, béleléssel történő felújítás esetén csak néhány  ingatlan tulajdonossal kellett  egyeztetni a tervezés és kivitelezés során. Üzemeltetési okokból a gázszolgáltató a vezetéket rendkívül rövid határidőn belül kívánta használatba venni. Összességében tehát az új nyomvonalon történő kivitelezés már lényegesen nagyobb bekerülési költséget mutatott, mint a bélelés.

A tapasztalatok alapján megállapítható, hogy a no-dig technológiák alkalmazása versenyképes eljárás nagyvárosokban, burkolt területek alatt mélyen elhelyezett vezetékek esetén. Ha a kapacitás növelése is a rekonstrukció célja, úgy a feltárásos eljárások célravezetőbbek lehetnek. Minden egyes esetben az üzemeltetési körülmények, az üzemeltetői igények alapos vizsgálatára van szükség a döntés meghozatala előtt.

Ahol a No-Dig gyerekjáték* Úgy újítják fel a csővezetékeket, hogy nem szükséges munkagödör készítése

AZ INNOVÁCIÓ LÉNYEGE

Milyen technológiai megoldásokkal rendelkeznek?

Ahol a No-Dig gyerekjáték* Közmű felújítás Eger történelmi belvárosában

Ahhoz, hogy erre korrekt választ lehessen adni, arra kell választ adni, hogy pontosan mit is jelent a kitakarás nélküli közmű-felújítási technológia fogalma. Úgy újítunk fel különböző közműveket, gáz-, víz-, szennyvíz- és ipari hálózatokat, hogy ahhoz nem, vagy csak minimális földmunka szükséges. Csatornák esetében a már meglévő aknákat használjuk a felújítás során, a vízvezetékek esetében minimális munkagödör készítése szükséges. Az elmaradó földmunka miatt az eljárás rendkívül gyors, nincs szükség új nyomvonal kijelölésre, valamint minimális mértékben zavarják az üzleti és lakó környezetet. Tapasztalatunk szerint a hagyományos eljárásokhoz képest a béleléses felújítással időt is nyerünk, a no-dig eljárás kb. 5-10-szer gyorsabb.

E technológiák alkalmazása számos tényezőtől függ: közmű vezeték típusa, nyomásfokozata, műszaki állapota és még számos egyéb feltételt sorolhatnék. Az érdeklődők a weboldalunkon található kalkulátor segítségével előzetesen tájékozódhatnak az adott feladathoz javasolt technológiákról. Az ügyféltől kapott információkat elemezzük, szükség esetén csővezetéki vizsgálatokat végzünk. Ezt követően műszaki javaslatot dolgozunk ki, valamint gazdasági számításokat végzünk.  

Kínálatunkban fellelhetők a helyi javításokra használatos technológiák, valamint a szakaszos bélelési eljárások.

A pontszerű javításoknál a csatornarobot segítségével helyezzük el a javító gumi mandzsettákat, a gyantával átitatott rövid szövettömlőket vagy a csatorna becsatlakozást javító ún. kalapidomokat.

A szakaszonként történő felújításoknál – ez lehet akár 400 m is – alkalmazzuk a helyszínen kikeményedő béléscsöves ún. CIPP technológiák, a spiráltekercselt eljárások több változatát és a PE béléscsövet alkalmazó alakváltozó csöves megoldásokat.

 

A CÉL: MINÉL SZÉLESEBB KÖRŰ TECHNOLÓGIAI MEGOLDÁSOKKAL RENDELKEZZÜNK

Ha jól értem, az Agriapipe Kft. esetében a speciális eljárások adják a vállalkozás innovatív jellegét. Ezen kívül milyen jellegű innovációról lehet még szót ejteni az Önök esetében?

Stratégiánk alapját képezi az, hogy minél szélesebb körű technológiai palettával rendelkezzünk. Emellett számunkra az is innováció, ha a hazai piacon új megoldásokat tudunk ajánlani, még abban az esetben is, ha maga az innovatív eljárás nem a mi fejlesztésünk. Külföldi szakmai konferenciákon, vásárokon veszünk részt, figyelemmel kísérjük a technológiák fejlődését. Jól kell ismernünk a hazai igényeket, üzemeltetési problémákat, melyek kielégítésére, megoldására külföldön alkalmazott eljárások is megoldást jelenhetnek.

A csővezetéki felújítások mellett foglalkozunk ivóvíz vezetékhálózatok tisztításával és fertőtlenítésével is. Ezen a területen egy az eddigi gyakorlattól eltérő új eljárást próbáltunk ki, a „jégkásás” csővezetéki tisztítást, melyet a közelmúltban egy angol egyetemen Bristolban fejlesztettek ki. Az eljárás lényege, hogy sós vízből „jégkását” készítünk, mely egyrész folyadék tulajdonságot mutat, tehát pumpálható, másrészt szilárd testekre jellemző tulajdonságokat is mutat. E két sajátosság révén az ivóvízhálózatba juttatva képes megtisztítani a csőfalat a lerakódásoktól, szennyeződésektől.

Azért döntöttünk a technológia alkalmazása mellett, mert Magyarországon az ivóvízminőség javító program végrehajtása során a csővezeték tisztításával kapcsolatos feladatok a többszörösére nőttek. Mivel a szükséges emberi erőforrás nem állt rendelkezésünkre, a tisztítási feladatokat a hagyományos eljárásnál gyorsabb, hatékonyabb, bár költségesebb jégkásás módszerrel végeztük el. Az ivóvízminőségjavító program befejezésével a tisztítási feladataink lecsökkentek, így ezt az eljárás alkalmazását jelenleg szüneteltetjük.  

 

 

EGYEDI TERVEZÉSŰ GÉPEK GYÁRTÁSA

Ahol a No-Dig gyerekjáték* Nagy átmérőjű csatorna felújítás „SPR” eljárással

További innováció az Agriapipe Kft-nél, hogy egyedi tervezésű gépek gyártásával is foglalkozunk, hiszen a no-dig technológiákhoz speciális eszközök, berendezések szükségesek. A gépek alkalmazhatóságát növeli, hogy a bélelési tevékenység során szerzett szaktudásunkat, tapasztalatainkat is „beépítjük” eszközeinkbe.

Megrendelésre is szállítunk berendezéseket, példaként említem Oroszországi megkeresésünket. A megrendelő teljes technológiai eszközparkot kért egyfajta (CIPP) bélelési technológia alkalmazása mellett. Természetesen szaktudás és tapasztalat nélkül ezen eszközöket nem lehet működtetni, így feladatunk volt a személyzet betanítása, oktatása is. A speciális ismereteket azonban csak munkaterületen, a gyakorlatban lehet megszerezni, így a megrendelő kérésére több évig együtt dolgoztunk az oroszországi projekteken. A céggel jelenleg is együttműködünk, szakmai háttértámogatást nyújtunk számukra.

Milyen országokból hoztak már be technológiát?

Rendelkezünk ausztrál, japán megoldásokkal a spiráltekercselt technológiák területén. Nagyon jó kapcsolatunk van belgiumi gyártóval (CIPP alkalmazások) , valamint angol, német és osztrák partnerekkel is.

AMI A LEGNAGYOBB ÉRTÉK

Mi az, ami az Önök számára a legnagyobb értéket képviseli a vállalkozáson belül?

Első helyre a szaktudást és az üzemeltetői gondolkodásmódot helyezem. A vállalkozásban dolgozó vezetők mindannyian a közmű szektorban tevékenykedtek korábban. Kollégáim vízműveknél, én pedig gázműveknél dolgoztam. Úgy gondolom, hogy hasonlóan tudunk gondolkodni a közmű üzemeltetésben dolgozó műszaki kollégákkal, megértjük problémáikat, igényeiket. Ez az oka annak, hogy csak olyan technológiát szeretnénk ajánlani partnereink számára, amelyet mi magunk is elfogadnánk, ha a közmű-üzemeltetők székében ülnénk. Ez számunkra nagy előnyt jelent, hiszen így a kifejlesztett új technológiák közül a megrendelő számára a legmegfelelőbb megoldást ajánlhatjuk. Nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy a feladatokat rugalmasan kezeljük. Számunkra minden megkeresés egyformán fontos, akár kis volumenű, akár nagy léptékű. Célunk, hogy minden esetben a legjobb műszaki megoldást javasoljuk. Ezt a rugalmasságot a piac értékeli, hiszen fontos számunkra a jó hírnév. Nagy előnyünknek tartjuk, hogy a cég szívesen fogadja az észrevételeket, szakmai tanácsokat, kritikákat. Az évente megrendezett szakmai napunkon számos megbízónkkal találkozunk és véleményt cserélünk. Munkánkat kellő alázattal, a szakma és a megbízó tiszteletével végezzük. Meg kell azonban jegyezni, hogy a mai piaci viszonyok mellett mintha ez kevéssé lenne fontos. Ettől függetlenül az alázatot és a tiszteletet fontos szempontnak tartjuk munkánk során.

Ahol a No-Dig gyerekjáték* A vállalkozás rendkívül jó kapcsolatot ápol a partnereivel, megrendelőivel. Az évente megrendezésre kerülő szakmai napon szó esik az új megoldásokról, technológiákról és megbeszélik a felmerülő kérdéseket.

 

Milyen szakértelemmel rendelkező munkatársak dolgoznak Önöknél?

Jelenleg 40-en dolgoznak az Agriapipe-nál. Velem együtt 9 mérnök menedzseli a vállalkozást, vagy éppen irányítja a helyszíni munkát. Rajtunk kívül pedig gépésztechnikusok, illetve szakmunkás kollégák erősítik a csapatot. Nagyon fontosnak tartom, hogy a szaktudásunk mindig a lehető legmagasabb szinten legyen. Sőt, azt vallom, hogy két céget elsősorban a szaktudás különböztet meg egymástól, ezt tapasztalom a mindennapok során is.

Nem csak azok a gépek egyediek, amelyeket alkalmazunk a feltárás nélküli felújítások során, hanem a szaktudásunk is sok esetben speciális. A beszállítóinkkal szoros szakmai kapcsolatban vagyunk, segítségükkel jutunk a technológia alkalmazásához nélkülözhetetlen tudáshoz. Az információ áramlás oda-vissza történik, így a beszállítók is tájékozódhatnak a kivitelezés során szerzett tapasztalatainkról, melyet a fejlesztéseiknél figyelembe vesznek.

 

MÉRFÖLDKÖVEK, KIHÍVÁSOK

Melyek voltak a vállalkozás fejlődésének legfontosabb mérföldkövei, kihívásai?

Egyszer azt olvastam egy könyvben, hogy ha megnézünk egy céget, amely jól működik, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a vállalkozásban valaki legalább egyszer „nagyot lépett”, azaz kockáztatott, a szokásostól eltérően cselekedett,  ezzel magasabb szintre emelte a céget. Úgy vélem, hogy minden vállalkozás életében elérkeznek sorsdöntő pillanatok, melyek meghatározzák a cég jövőjét, vagy éppen fejlődését befolyásolják.

Talán az egyik legfontosabb lépés az Agriapipe esetében az indulás volt, hiszen gyakorlatilag a nulláról kellett kezdeni a cég felépítését, amely az alkalmazni kívánt speciális technológiák miatt jelentős tőkét igényelt. A korábban már említett Oroszországi gépbeszállítás és partneri együttműködés rendkívül kockázatosnak tűnt, de sikeressége folytán megalapozta a cég indulását.

Külön meg kell említeni az „Expanda” névre hallgató spiráltekercselt béléscsövet alkalmazó csatornafelújítási technológiát. Ezt az eljárást Ausztráliából adaptáltuk a hazai piacra 2008-ban. Hamar népszerű lett, mivel gyors és költséghatékony eljárás és az esetek többségében nem kell a szennyvízátemelésről gondoskodni. Az eljárás bevezetése és hazai alkalmazása tárgyában megkaptuk a Magyar Víziközmű Szövetség NÍVÓDÍJÁT 2011-ben.

De büszkék vagyunk az „SPR” eljárásunkra is, melyet Japánban fejlesztettek ki. Alkalmazásával a magyar piacon először vált lehetővé a nagy átmérőjű csatornák (0,8-5,5m) 100%-ban feltárás nélküli felújítása. E technológiával a lenagyobb elismerést a Budapest, Pozsonyi úti 1400/2100 mm-es nagyméretű tojásszelvény csatorna felújításával vívtuk ki.

Kazahsztánban nagy szerepünk volt a „NO DIG” technológiák elterjesztésében. Teljesen ismeretlen ország volt számunkra, ahol vegyes vállalatot alapítottunk. Projekteket valósítottunk meg több helyszínen, többek között a fővárosban Astanában. Sok ember számára ismerős lehet a Tengíz név, ahol korábban olajipari beruházás keretében sok ezer magyar munkavállaló dolgozott. Itt speciális, nagy kihívást jelentő cső béleléseket végeztünk: magas hőmérsékletű, olajjal szennyezett vezetéket újítottunk fel egyedileg ide tervezett anyagokkal, technológiával.
 

További külföldi piacok irányába is nyitnak?

Nyitottak vagyunk a külföldön történő munkavégzésre. Tavaly Szerbiában végeztünk csatorna felújítást, jelenleg tárgyalunk a folytatásról. Több országból is van megkeresésünk, vizsgáljuk a megvalósítási lehetőségeket.

Ahol a No-Dig gyerekjáték* Itt látható a spiráltekercselt béléscsövet alkalmazó csatornafelújítási technológia.

Érdekességként szeretném megemlíteni, hogy nemrégiben Jordániából kaptunk meghívást, ahol a Vízügyi Hatóság szervezésében tartottunk előadást jordán vízügyi szakembereknek, vezetőknek. Az ország vízben rendkívül szegény, létszükséglet a víz minden cseppjének megőrzése. Szeretnénk minél jobban megismerni a hálózati problémáikat, üzemeltetési sajátosságaikat. Közösen elhatároztuk, hogy az általuk meghatározott helyszínen pilot projektet valósítunk meg és megvizsgáljuk a no-dig technológiák alkalmazásának lehetőségeit az országban.

Ahol a No-Dig gyerekjáték* A no-dig technológiának köszönhetően a budapesti közmű felújítás nem zavarta a SPAR Maraton lebonyolítását sem

Ön szerint, mi lehet fejlődésük legnagyobb nehézsége?

Manapság sok cégvezető szembesül azzal a ténnyel, hogy a munkaerő piacon nem talál elvárásainak megfelelő munkavállalót. Sajnos hasonló problémával küzdünk mi is, a szakember utánpótlás biztosítása nagy erőfeszítést igényel.

A magyar piacon a megrendelői aktivitás a csővezeték üzemeltető vállalkozások anyagi helyzetétől nagymértékben függ. Hiába a sok rossz állapotban levő, felújításra váló közmű vezeték, ha a fenntartásra fordítható források korlátozottak. Emiatt szeretnénk több lábon állni és a külföldi piacokon továbbra is jelen lenni.

Milyen innovatív tényezők segítségével érhető el, hogy ezen a piacon az Agriapipe Kft. továbbra is stabil maradhasson? Elegendő a technológiai innováció a versenyképességük megtartásának érdekében?

A technológiai innováció, a műszaki fejlődés alapvető fontosságú. A legújabbat, legkorszerűbbet és leghatékonyabb eljárásokat kell alkalmaznunk, illetve ajánlanunk partnereinknek. A stabilitás fenntartásához folyamatos fejlődés, bővülés szükséges. Véleményem szerint az a vállalkozás, mely csak a jelenlegi helyzetét igyekszik konzerválni, a jövőben elveszítheti versenyképességét.

Tevékenység bővítést nem tervezünk, de igyekszünk a no-dig technológiák alkalmazásában élen járni. Új területeken kívánjuk ezen eljárásokat bevezetni. A technológiai eszközök és anyagok ma már alkalmasak épületen belüli csővezetéki hálózatok béleléssel történő felújítására. Példaként említem egyik projektünket, amelynek keretében a közeljövőben egy 11 emeletes irodaház épületen belüli függőleges esővíz elvezető rendszerét újítjuk fel béleléssel. Úgy tudom hazánkban ilyen műszaki megoldást még nem alkalmaztak ilyen feladatra.

Ahol a No-Dig gyerekjáték* A karbon kalkulátor jól mutatja, hogy milyen környezetbarát megoldások a „ kitakarás nélküli” eljárások(zöld színnel jelölve) a „kitakarásos” (kék színnel jelölve) eljárásokhoz képest

Másik terület a távhő vezetékek bélelése. A vezetékben uralkodó magas hőmérséklet és nyomás nem teszi lehetővé a jelenleg rendelkezésre álló anyagok alkalmazását. Új anyagok szükségesek, melyek remélhetőleg a közeljövőben rendelkezésünkre fognak állni. Együttműködve külföldi gyártó partnerünkkel tervezzük pilot projekt megvalósítását Magyarországon.

A no-dig technológiák alkalmazásával (elmaradó fölmunka) jelentős fosszilis energia takarítható meg, így a CO2 gáz kibocsájtása is nagymértékben csökkenthető, mely a klímaváltozás szempontjából rendkívül fontos. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem oktatóival közösen fejlesztünk egy úgynevezett „Karbon Kalkulátort”, mely összehasonlítja a földalatti közmű építési technológiákat üvegház hatású gáz kibocsájtása szempontjából. A software a közeljövőben ingyenesen elérhető lesz honlapunkon, reméljük a tervezők és a döntéshozók is használni fogják. Az Agriapipe Kft. az elmúlt évben volt 10 éves. A kalkulátor segítségével kiszámoltuk, hogy a 10 év alatt kitakarás nélküli eljárással felújított vezetékek esetén mennyivel kevesebb üvegház hatású gáz került a levegőbe a kitakarásos eljárásokhoz képest. A szén lábnyom különbség megfelel Budapest közigazgatási területén belül található erdő terület 1 évi (!) CO2 megkötő képességével. Elgondolkodtató adatok. Úgy gondolom a software segítségével látványosan bemutathatók az Agriapipe Kft által használt no-dig technológiák előnyei, amely a versenyképesség szempontjából fontos tényező.

 

AHOGYAN EGY ÚJ FEJLESZTÉS MEGSZÜLETIK

Milyen folyamatok zajlanak egy-egy szolgáltatás, vagy technológia fejlesztése során?

Ahol a No-Dig gyerekjáték* Hídra szerelt közmű vezeték felújítása

Azt gondolom, hogy egy példán keresztül tudom legegyszerűbben bemutatni, miként zajlik egy új szolgáltatás kialakítása az Agriapipe Kft-nél.

Korábban említettem, hogy nagyon fontos a közmű fejlesztők, üzemeltetők igényeinek ismerete. A nagy sávszélességű internet szolgáltatás biztosításához hírközlési kábelek rövid határidővel történő építése szükséges. Az létesítés ideje azonban hosszú az engedélyeztetési folyamat a nyíltárkos kábelfektetés időszükséglete miatt.  Felvetődött, hogy a közmű vezetékek (csatorna) alkalmas lehet kábel elhelyezésre, mely által a létesítési folyamat időszükséglete töredékére csökkenhet.

Cégünk célul tűzte ki, hogy a hírközlési kábel közmű vezetékben történő elhelyezését technológiai palettájára felveszi. Tanulmányoztuk a külföldi szakirodalmat, számba vettük a lehetséges technológiákat. Meglátogattuk a technológiákat biztosító vállalkozásokat, valamint azokat a közmű üzemeltetőket, amelyek csatornáiban már kábel üzemel. A tapasztalatokat elemeztük, majd egy konferencia keretében Magyarországra hívtuk az érintetteket, akik előadás és személyes beszélgetés során beszámoltak a tapasztalataikról. A víziközmű szakma így „első kézből” kapott információt e műszaki területről. A legfontosabb azonban számunkra talán az volt, hogy az üzemeltetők képviselői rövid időn belül kialakíthatták szakmai véleményüket.

 A visszajelzésekből leszűrtük, mely technológiák alkalmazhatók hazai környezetben. A referencia rendkívül fontos, ezért az általunk megfelelőnek ítélt technológiával egy pilot projektet hajtottunk végre. A feladat egy vasút alatti csatorna béleléssel történő felújítása volt, azonban a csatornában megfelelő módon, külön helyet biztosítva, egy hírközlési kábelt is el kellett helyezni. Egyeztettünk a tömlőt gyártó vállalkozással, aki egy speciális tömlőt gyártott le számunkra. Az általunk használt Process Phoenix eljárással kibéleltük a vezetéket, valamint a kábel is elhelyezésre került mindez 1 nap alatt.  Büszkék vagyunk a munkánkra, mivel Európában ez volt a második ilyen műszaki megoldású projekt. Az eljárás tehát rendelkezésre áll az Agriapipe technológiái között.

 

KAPCSOLAT AZ ÜGYFELEKKEL

Az interjút az Agriapipe Kft. saját szervezésű szakmai napján készítettük. Ezek szerint fontos Önnek a kapcsolattartás, az ügyfelek visszajelzései, az, hogy ne csak szolgáltatást, hanem élményt is nyújtsanak partnereik számára. Mi az, ami jellemzi az ügyfelekkel való kapcsolattartásukat? Mit tesznek annak érdekében, hogy az ügyfeleik ne csak magas minőségű szolgáltatást, hanem törődést is kapjanak Önöktől?

Ügyfeleink zömében vízi közmű szolgáltatók és ipari üzemek.  Jellemzően nagyvállalatokról van szó, akiknek speciális megoldásokra van szükségük. Csővezetéki problémáikkal kapcsolatosan megküldött dokumentumokat áttekintjük és közösen elemezzük. Amennyiben szükséges helyszíni egyeztetést tartunk és különböző csővezetéki vizsgálatokat végzünk. Ezt követően kialakítjuk szakmai állásfoglalásunkat, műszaki javaslatunkat, melyet díjmentesen végzünk. Azt gondolom, hogy ez egyfajta ügyfélbarát szolgáltatás, mely erősíti a partner bizalmát és közvetlen segítséget jelent számára.

Általában úgy gondoljuk, hogy felgyorsult világunkban a telefon és az internet segítségével bármit el tudunk intézni. Ez természetesen nagyrészt igaz, azonban mi fontosnak tartjuk a személyes kapcsolattartást is. A személyes találkozók időigényesek ugyan, de hosszútávon hatékonyak. A személyes megbeszéléseken partneri együttműködés könnyebben kialakítható, valamint az Ügyfél mögött álló embert is megismerhetjük.

A szakmai konferenciákon túlmenően munkaterületi bemutatókat is szervezünk, ahol az érdeklődők közvetlenül megtekinthetik a technológiai folyamatokat és az információ átadás is hatékonyabb.

Ahol a No-Dig gyerekjáték* „Expanda” technológia bemutatása műhely körülmények között

Mi a tapasztalatuk, a megrendelőik automatikusan tovább ajánlják Önöket a saját partnereiknek?

Úgy gondolom, hogy igen. Ha különböző vállalkozásnál, szervezeti egységnél dolgozó üzemeltető kollégák találkoznak egymással, szakmai kérdésekben sokat egyeztetnek. Megbeszélik műszaki problémáikat és azt is, hogy hogyan sikerült megoldaniuk azokat. Az ilyen szakmai beszélgetések alkalmával ajánlanak bennünket. Szerencsére a jó hírünk terjed, ezért törekszünk is arra, hogy azt mindenképpen megőrizzük.

A FEJLŐDÉS TOVÁBBI LEHETŐSÉGEI

Milyen terveik, elképzeléseik vannak? Milyen irányba szeretnének fejlődni, fejleszteni?

Korábbi kérdésekben talán már részben érintettük ezt a témakört. A kitakarás nélküli közműfelújítás egy szűk szakterülete az építési technológiáknak. Mi ebben a „műfajban” szeretnénk nemzetközi mércével mérve is a legjobb vállalkozások közé tartozni. A minőségi munka és a partner elégedettsége a legfontosabb számunkra.

Kihívás számunkra a külföldi munkavégzés, remélhetőleg nagyobb projekteket is meg tudunk valósítani a jövőben.

A munkavégzés során sok tapasztalatot szerzünk, valamint ismerjük az üzemeltetői igényeket. Ezen információkból kiindulva saját technológiai fejlesztéseket is szeretnénk megvalósítani. Jelenleg egy új vízvezeték tisztítási technológián dolgozunk. Az elméleti műszaki modell megalkotásra került, az áramlástechnikai számítások elvégzésre kerültek. Pályázati forrás igénybevételével szeretnénk megvalósítani az új eljárást. A külföldi fejlett technológiák hazai piacon történő alkalmazásának vizsgálata továbbra is fontos számunkra.

 

ELISMERÉSEK

Ahol a No-Dig gyerekjáték* A Környezet Védelméért Díjat is megkapták 2017-ben (Varga Zoltán jobbról a második)

Az Agriapipe Kft. számos díjban, elismerésben részesült az elmúlt években. Melyekre a legbüszkébbek?

A spiráltekercselt technológiák magyarországi bevezetését az Ökoindustria rendezvényen „Vásári Nagydíj”-jal jutalmazták.  Az elismerésben azért részesültünk, mivel egy olyan technológia csoportot vezettünk be Magyarországon, amelynek alkalmazásával magas műszaki színvonalon, költséghatékony módon lehet közmű vezetékeket felújítani.

A Magyar Víziközmű Szövetség „Nívódíj”-át kaptuk meg 2011-ben a Ribloc Expanda technológia bevezetéséért és hazai alkalmazásáért.

Egy technológiai fejlesztésünket (Ultragun-folyamatos tömlő kifordító berendezés) 2012-ben az ÖKO-AQUA vásáron „Vásári Díj”-jal jutalmazták.

Egy másik projektünk is szép sikereket ért el, melynek során 600 méternyi, nagy mélységben lévő, nagy átmérőjű csatornát újítottunk fel Budapesten rendkívül forgalmas helyen. A projektet a lakó és az üzleti környezetet minimális zavarásával sikerült megvalósítanunk, sőt a szervezett tömegrendezvények is megtartásra kerültek a munkaterületen.   Ezzel a projekttel nem csak építőipari elismerést (Greennovácios Nagydíj-építőipari kategória - 2015) nyertünk el, hanem a Környezet Védelméért Díjat is megkaptuk 2017-ben.

A MUNKAERŐ MEGTARTÁSÁRA FÓKUSZÁLUNK

Manapság minden vállalkozás számára nehéz kérdést jelent a munkaerő megtartása. Önök hogyan tudják a jó munkaerőt megtartani, illetve szükség esetén vonzani? Vannak erre bevett gyakorlataik?

A meglévő munkatársak megtartása alapvető fontosságú feladat. Sokan több, mint 20 éve dolgoznak a szakmában, óriási szaktudással, tapasztalattal rendelkeznek. Folyamatosan képezzük őket. Ezalatt természetesen nemcsak a kötelező, például munkavédelmi képzéseket értem. Január hónapban sok időt szántunk arra, hogy az alkalmazott technológiákat elméleti és gyakorlati szinten áttekintsük. Múltbéli projektek tanulságait, munkaterületi tapasztalatokat osztunk meg egymással. Külföldi és magyar előadókat is hívunk, esetenként külföldön is folyik képzés. A munkaterületen legalább 3 évnek kell eltelni ahhoz, hogy dolgozóink önállóan felelősségteljesen tudjanak munkát végezni. Ezzel azt szerettem volna érzékeltetni, hogy a dolgozók pótlása rendkívül költséges és időigényes feladat.

A munkaerő megtartásának alapvető feltétele a bér. Természetesen versenyképes bért kínálunk, valamint amennyiben a cég éves szinten sikeres, további juttatásokkal köszönjük meg a munkát. Dolgozóink több településen laknak, a munkába járás költségét átvállaljuk. Egyes családi események bekövetkezése esetén - pl. gyermek születése, halálozás - szintén támogatjuk kollégáinkat.

Úgy gondolom nagyon fontos, hogy dolgozóink motiváltak legyenek és büszkék arra, hogy különleges technológiákat alkalmazó cég dolgozói. Munkájuk során a feladat megoldására kell koncentrálniuk, ehhez természetesen jó állapotban lévő üzembiztos eszközök, berendezések szükségesek, amelyhez óriási háttértámogatás szükséges. Ezen túlmenően a legkorszerűbb, legjobb minőségű munkavédelmi eszközöket biztosítjuk a kollégák számára. Nagyon komolyan vesszük az SCC minőségbiztosítási rendszert, mely a környezet-, munka- és egészségvédelemre vonatkozik. Szeretnénk elérni, hogy a kollégák érezzék, minden támogatást megkapnak ahhoz, hogy a munkájukat, a feladataikat magas színvonalon el tudják látni. Ehhez kérjük az ő visszajelzéseiket is.

A munkavállalók munkáját a vezetők rendszeresen értékelik. Általában az oktatásokkal párhuzamosan minden dolgozó visszajelzést kap a munkájáról, ugyanakkor kíváncsiak vagyunk az ő véleményükre is. Legtöbbször munkaszervezési gondok merülnek fel, melyen igyekszünk változtatni. A kollégák szívesen veszik, ha véleményüket elmondhatják, javaslataik zömében megvalósításra kerülnek.

Milyen vezetőnek tartja magát?

Úgy vélem, hogy egy - valamilyen szinten - megengedő, de határozott, az elvei mellett kiálló ember vagyok. Bármennyire is halk szavúnak tűnök, mindenki tudja, hogy mi a feladata. Nem keménykedem senkivel, más módon oldom meg a problémákat. Fontos, hogy kollégáim azt lássák, hogy egy határozott, szakmailag felkészült ember vezeti a céget. Kis létszámú vállalkozás vagyunk, családias a légkör, de a „határvonalak” világosan látszódnak.

A NYITOTTSÁG AZ EGYIK LEGNAGYOBB VÁLLALKOZÓI ERÉNY

Mit üzenne, tanácsolna a KKV vezetőknek, Ön szerint mi kell a sikerhez? Hogyan lehet fenntartható módon fejlődni, vagy fejleszteni egy vállalkozást?

Természetesen mindenkinél más a „recept”, én két tényezőt tartok fontosnak. Az egyik, ha bezárkózom és nem találkozom, nem építek kapcsolatot senkivel, akkor biztosan nem fogok üzletet kötni. Tehát, fontosnak tartom a nyitottságot, mind az emberekre, mind az információra vonatkozóan. A másik fontos tényező véleményem szerint pedig az, hogy a vezetőnek legyen ötlete. Igaz, hogy egy ötlet még csak a lehetőség csírája, de ez az alapja a fejlődésnek. Az az ember, aki megfelelő szakértelemmel rendelkezik, vannak ötletei, elképzelései, melyeket próbál is megvalósítani, nos úgy gondolom előbb-utóbb sikeres lesz. Mindenkit értek már kudarcok, és fognak is, de tudatosítania kell az embernek magában azt, hogy érdemes kezelni ezeket a próbatételeket, és hinni kell abban, hogy a nehéz helyzetekből ki lehet jönni.

Mit csinál szívesen a szabadidejében?

Számomra a családom jelenti a kikapcsolódást, nagyszerű egységet alkotunk. Ha van rá lehetőségünk, szívesen utazunk, kirándulunk, ez az, ami kikapcsol bennünket. Most éppen egy családi síelést szervezünk. Barátaimmal szívesen megyek focimeccsekre, vagy éppen horgászni. Sokat utazom, ezért ha tehetem, kocogással regenerálódok.